Szeretünk esküvőkön jelen lenni és megörökíteni a Nagy Napot, egyik esküvő sem egyforma, de Mi igen.
Mi: én és a férjem.
Mindig nyitva a szemünk, ott vagyunk és önzetlenül segítünk ha kell a dekorálásban, az öltözésben, pakolásban, haj igazításban….
Lagzikon teljesen természetes tőlünk, ha valakit megtáncoltatunk vagy beszállunk a menyecske táncba is. Minket ritkán látni, hogy ülünk, ilyenkor 12-14 órát is talpon vagyunk, növesztünk hátul is szemeket és dolgozunk… dolgozunk azért, hogy a párnak szinte minden fontos pillanatát rögzítsük ami ilyenkor zajlik és azt is amit ők észre sem vesznek. Ha ülni látnak, valószínű már fáradunk vagy épp van idő enni is.
Szeretnénk, ha minden pár úgy érezné, mint ha mi a barátaik lennénk és nem idegenek. Mi erre is törekszünk.
Legutóbbi esküvőn készült ez a fotó (remélem a családja nem esznek meg, hogy kiraktam), nem tökéletes de nekem a kedvencem. Szeretem az időseket, nekem sajnos már pár éve egyik mamám sem él…
Panni néninek iszonyú jó kisugárzása hívta fel rám a figyelmet; egy néni, aki csupa kedvesség, erős és pozitív még akkor is, mikor elvesztette a lábait. Egy igazi példakép, nekem sokat adott, pedig szegényt alig hallottam a hangos zenétől.
Láttam a csillogó szemeit és kimondatlan szavakat távolról fotózás közben; “hmm bárcsak én is táncolhatnék”…. Meghallottam, és mentem… mentem és kerekesszékestül táncoltunk és énekeltünk egy régi régi dalt, és amit kaptam mosolyt… felejthetetlen! Köszönöm!
Hát, ezek lennénk Mi. Mi ilyenek vagyunk. Önmagunkat adjuk még munka közben is.
Comments